A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 259,13 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 38 411,50 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írta összefoglalójában az MTI.
Míg a tengerentúlon kirobbanó formában vannak a részvénypiacok, addig Európában inkább a visszafogottság volt a jellemző. Ennek megfelelően a magyar piac viszonylag alulteljesítő volt, hiszen közel 0,7 százalékos mínuszban zárt - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en. A forgalom alacsony volt; az OTP, a Mol és a Richter árfolyama leértékelődött, egyedül a Magyar Telekom erősödött.
Kapcsolódó
Jövő héten a piacokat több makroadat is mozgathatja: Németországban tovább folytatódik a gyorsjelentési szezon, Amerikában pedig a Yahoo eredményeit teszik közzé - tette hozzá az elemző. Mivel Magyarországon csak a hét első három napján lesz kereskedés, ezért az elemző szerint a jövő hét egy visszafogottabb hét lehet az év teljes egészéhez képest. (Hamarosan mindent másképp számolnak Budapesten - ezt már olvasta?)
A magyar tőzsdén lapos hangulat uralkodott, a magyar részvénypiac alacsony forgalom mellett mínuszban zárt - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek. Vezető részvényt érintő vállalati hír nem érkezett pénteken. Míg a Magyar Telekom az egész nap folyamán semleges maradt, addig a Mol, a Richter és az OTP veszített az értékéből.
A Mol 26 forinttal, 0,87 százalékkal 2978 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,70 százalékkal 11 350 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 444 forintra erősödött, forgalma 309,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,14 százalékkal 5660 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4002,56 ponton zárt pénteken, ez 34,86 pontos, 0,88 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Vegyesen zárt Nyugat-Európa
A londoni FTSE100 index 0,32 százalék emelkedéssel, a frankfurti DAX-30 0,07 százalék csökkenéssel, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,39 százalék növekedéssel fejezte be a napot - írta az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,13 százalékkal, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe pedig 0,32 százalékkal erősödött.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,44 dollár (2,26 százalék) emelkedéssel, 65,05 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,08 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 1,06 százalék, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,13 százalék erősödést jelzett.
A kép forrása: BÉT.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

Putyin nagyon fél Trumptól, „szisztematikusan engedni fog”

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Döbbenetes drónfelvétel készült a hírhedt magyar "húszemeletesről"

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt
