Az IMF különleges lehívási jogok (SDR) nevet viselő valutakosara a nemzetközi szervezet tagjainak tartalék- és hitelezési eszköze. A kosár a legjelentősebb nemzetközileg használt valutákat egyesíti, a dollár, az euró, a japán jen és az angol font tartozik bele, súlyuk szerint ebben a sorrendben. A valuták súlyát az IMF ötévente vizsgálja felül, a következő ilyen felülvizsgálat idén esedékes.
Christine Lagarde közleménye leszögezte, hogy a végső döntést az IMF igazgatótanácsa hozza meg november 30-án.
Elemzők szerint a jüan valutakosárba kerülésével az SDR jóval reprezentatívabbá válna, az elmúlt években ugyanis a kínai valuta a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokban a hatodik leggyakrabban használt pénzzé lépett elő. A lépés, a kínai kormány terveivel összhangban, a jüan nemzetközivé tételének felgyorsítását is segítené.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat