A japán tőzsde vezető indexe négy éve nem látott ugrással erősödött, miután a befektetők megfeledkeztek a kellemetlen keddi kínai makroadatról, az import vártnál nagyobb eséséről. A Nikkei a hét második napján még hét hónapos mélypontra esett, majd egy napra rá 7,71 százalékkal nőtt. A koreai Kospi közel 3 százalékkal erősödött
A kínai tőzsdék szintén jól muzsikáltak: a Shanghai Composite 2,29, a hongkongi Hang Seng 3,61 százalékkal zárt keddi értéke felett. Az optimizmust az amerikai tőzsdék keddi erősödése alapozta meg.
Erre ráerősített a pekingi pénzügyminisztérium bejelentése, miszerint gyorsítani fogják az adórendszer reformját és felpörgetik az infrastrukturális fejlesztéseket szolgáló támogatások kifizetését. Emellett bővítik a magán- és közfinanszírozás összefonódásával (PPP) finanszírozott projekteket.
Bármi, ami arra utal, hogy a kínai kormány többet tesz a gazdasági növekedés megtámogatásáért, javítja a piaci hangulatot - fejtegeti Bernard Aw az IG pénzügyi szolgáltató elemzője. Különösen igaz ez az olyan intézkedésekre, amelyek kiegészítik a monetáris enyhítést.
A túláradó optimizmus ellenére az elemzők és a kereskedők hullámzó üzletmenetre számítanak, ugyanis mindenki ideges a Fed jövő heti ülése miatt. Az amerikai jegybank döntéshozói ezen határozhatnak a kamat emeléséről. Közel egy évtized lazasága után válhatnak szigorúbbá a hitelfeltételek.
Az európai tőzsdék nagy összhangban két százalék körüli pluszban indították a keddi kereskedést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye