A Fed nyíltpiaci bizottáságnak elmúlt két napban tartott ülésén a piaci konszenzussal ellentétes döntést hozott és meglepetésre nem változtatott a kötvényvásárlási programjának 85 milliárd dolláros volumenén. A hír hatására a forint erősödésnek indult a fő deivzákkal szemben. Az euróval szemben a csütörtök kora reggeli 295,95-ös szintről 294,50-ig erősödött, ahonnan némi korrekció után dél után pár perccel 295,20 forintos szintig tért vissza. A dollárral szemben a szerdai szintekhez képest több mint 2 százalékos erősödést követően 217,93, míg a svájci frankkal szemben 0,6 százalékos erősödéssel 239,38 forintnál mozgott a kurzus.
A volatilitás visszatért a piacra, 2-3 forintos napi elmozdulás most benne van a pakliban - mondta a Napi.hu kérdésére Csajbók Róbert, az ING devizapiaci üzletkötője. A szakember szerint az ING-nél úgy vélik, a jelenlegi 295-294,50 körüli szintek kitarthatnak egy darabig, de az amerikai piacok nyitásakor még lehet hevesebb mozgásokkal számolni.
A dollár egy fő valutákból álló kosárral szemben is február óta nem látott mélypontra gyengült. Az eurót 1,3551 dolláros árfolyamon jegyezték, ami héthavi mélypontnak felel meg. A font sterlinggel szemben 8 havi mélypotot ütött a zöldhasú. Most majd lassan az ECB feje fájhat, miután a az erős euró az exportra lesz negatív hatással - jegyzeték meg piaci kommentárokban.
A fundamentumok is segíthetik a forintot
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a 300 forint/euró feletti szintekről inkább a magyar deviza erősödése lenne indokolt fundamentumok alapján. Ezt a most már tudott Fed-döntés mellett még egy drasztikus devizahiteles-mentő csomag, valamint a magyar költségvetési szigor fellazulása árnyalhat.
A forintot erősítő egyik fundamentum az eurózóna gazdaságainak jó, illetve javuló helyzete. A beszerzésimenedzser-indexek, de számos más mutató is arra enged következtetni, hogy a német gazdaság erős s a többi euróövezeti ország is kezd kikecmeregni a recesszióból. Az eurózóna erősödése a magyar gazdaságot és a régió többi gazdaságát is magával húzhatja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon