Az év eleje óta már több mint 25 százalékkal drágult a gyümölcslé alapanyaga a New York-i határidős tőzsdén (ICE). Az igazi lökést tegnapelőtt az adta, hogy az amerikai élelmiszer-biztonsági felügyelet (FDA) bejelentette, hogy az USA-ban tiltott gombaölő szer használata miatt korlátozza a Brazíliából − a világ legnagyobb termelője − származó importot. Az elmúlt hetekben már eleve feszült volt a hangulat a floridai narancsligeteket fenyegető fagyveszély miatt. Így az FDA bejelentése masszív vételi hullámot indított be az amúgy békekörülmények közt igen kicsi, 75 millió dolláros napi forgalmat bonyolító narancslépiacon − írta a Financial Times.
A heves mozgásban shortzárási hullám is szerepet játszhatott, amelyet az elkövetkező napokban tovább fokozhat, hogy az ICE duplájára emeli a fedezetigényt − mondta a Reutersnek Bill Rafety, a Penson Futures brókercég vezető elemzője. A historikus adatok alapján az elmúlt egy-két hét rallyja felülmúlja a 2005−2006 közötti szárnyalást, akkor a floridai narancsligeteket megtépázó hurrikánhullám, illetve az azt követően terjedő fertőzés tizedelte termés indította az emelkedést. A narancslé-koncentrátum drágulása az Egyesült Államokban igen népszerű Tropicana márkát tulajdonló Pepsico, illetve a gyümölcslépiacon szintén jelen lévő Coca-Cola esetében is kifejtheti eredményhatását (ketten együtt a piac kétharmadát uralják). A hagyományosan a reggeli mellé fogyasztott narancslé népszerűsége az elmúlt években fokozatosan csökkent, egy esetleges áremelés pedig tovább csökkentheti az italból származó árbevételt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok