Kedd este 19:30-kor a forint újra a fontos ellenállást jelentő 420-as szintig gyengült az euróval, miközben napközben a 416-os sáv alá is benézett. A kurzus 419,3-ra gyengült, amelyben fontos szerepe lehet annak, hogy az Európai Tanácsban a tagállami pénzügyminiszterek megállapodtak a RePowerEU-programról, amely az energiaválság gazdasági hatásait csillapítja majd. Mindez kedvezett az eurónak, amely 1,43 százalékkal erősödött vissza a dollárra.
A dollár egyébként is gyenge napot fut a recessziós félelmek, valamint az emelkedő olajárak miatt. A forint is zárkózni tudott az elmúlt időszak jelentős gyengülése után, kedden este 19:30-ig mintegy 1,25 százalékot erősödött a Stooq.com adatai szerint. A váltás is 420,78 volt.
A svájci frankhoz képest lényegében stagnált az árfolyam, 0,1 százalékos az erősödés, azonban ez inkább annak köszönhető, hogy a Credit Suisse – az alpesi ország legnagyobb bankja – körüli pénzügyi aggodalmak miatt lehetett. A svájci frank 429,1 forintba került este 19:30-kor.
A régiós valutákkal szemben felemásan teljesített a magyar fizetőeszköz: a pénzváltókban a cseh korona 0,3, a lengyel zloty 0,5 százalékkal volt drágább. A román lej viszont 0,32 százalékot veszített.
A napi eredmények fényében még így is messzebb, az euróval szemben is 1 százalékon kívül van a történelmi mélypontok sávja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)