A chicagói székhelyű repülőgépgyártó szerdán közölte, hogy árbevétele a március 31-ével zárult első negyedévben éves összevetésben 10 százalékkal, 15,22 milliárd dollárra csökkent. Elemzők valamivel nagyobb, 15,24 milliárd dolláros bevételre számítottak.
A társaság adózott vesztesége 12 százalékkal, 561 millió dollárra mérséklődött, az egy részvényre jutó veszteség 92 centet tett ki, szemben az egy évvel korábbi 1,11 dollárral.
Az egyszeri tételeket nem számolva a veszteség 1,53 dollár volt részvényenként, jóval több az elemzők által várt 97 centnél.
"Jóllehet a koronavírus-járvány összességében továbbra is bonyolítja a piaci helyzetet, úgy véljük, hogy a 2021-es év áttörést hoz ágazatunkban, mivel az oltási kampány gyorsul és azon dolgozunk, hogy támogassuk az aktivitás gyors helyreállítását" - hangoztatta David Calhoun, a társaság vezérigazgatója, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban és néhány más országban már készen állnak a repülőjegyek árusításának újraindítására.
A Boeing 737 MAX újgenerációs gépek tavaly novemberben kapták vissza a repülési engedélyt az illetékes amerikai hatóságtól, miután a cég több milliárd dollárt fordított a gép áttervezésére. Januárban az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége is jóváhagyta a 737 MAX repülőgépek visszatérését az európai légi forgalomba. Azóta már több mint 85 ilyen típusú gépet szállítottak le a megrendelőknek, és folyamatosan érkeznek az új megrendelések.
A vártnál gyengébb eredmények miatt csökken a Boeing árfolyama a New York-i tőzsdén. Nyitás után két órával 3,54 százalékos mínuszban, 233,88 dolláron forogtak a papírok, ami azonban az egy évvel ezelőtti szinthez képest így is több mint 85 százalékos javulást jelent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Bilincsben a klímaaktivista: letartóztatták Greta Thunberget