A szavazatok csaknem teljes egészének összeszámolása alapján nem lesz patthelyzet Görögországban a tegnapi voksolás után. Az legalábbis egyértelmű, hogy az EU/IMF mentőcsomagot és a megszorításokat támogató Új Demokrácia nyert ismét. Ez pedig enyhítette ma a félelmeket azzal kapcsolatban, hogy Görögország az eurózóna elhagyására kényszerülhet.
A görög híreknek örülnek a piacok ma reggel, az irányadó ázsiai indexek többsége pluszba lendült, a Nikkei 1,8 százalékos erősödéssel fejezte be a kereskedést. A japán index emelkedésében nagy szerepet játszottak az exportorientált vállalatok részvényei, a Mazda árfolyama 6 százalékos, Sony 4,2 százalékos, a Toshiba pedig 1 százalékos pluszba ugrott.
A pénzügyi vállalatok részvényei szintén jól teljesítettek a mai kereskedésben, A Nomura árfolyama 2,6 százalékkal, a Daiwa Securities 2,7 százalékkal menetelt felfelé a japán tőzsdén. Hongkongban a HSBC 1,3 százalékot, a China Life Insurance 2,7 százalékot emelkedett.
A hongkongi tőzsdét működtető Hong Kong Exchanges & Clearing árfolyama 3,9 százalékkal került lejjebb a mai kereskedésben azt követően, hogy a társaság pénteken bejelentette a London Metal Exchange felvásárlását. A befektetők amiatt aggódhatnak, hogy a 2,2 milliárd dolláros felvásárlási ár túlságosan magas - írja a Marketwatch.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el