Az európai kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,2 százalék, a Stoxx Europe 600 index 0,3 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,2 százalék emelkedést mutatott. Az európai gyűjtőindexek két százalék, az euróövezeti index pedig két és fél százaléknyi nyereséggel zárják a hetet.
Londonban 0,1 százalék csökkenéssel végzett az FTSE-100 index, míg a frankfurti DAX 0,7 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 pedig 0,1 százalékos pluszt ért el. Milánóban 0,2 százalékos erősödéssel, Madridban 0,1 százalékos gyengüléssel fejeződött be a pénteki kereskedés.
Kapcsolódó
A tengerentúlon rossz volt a hangulat, a fő indexek veszteségben álltak az európai tőzsdezárást követően: a Dow 0,4, az S&P-500 0,5, míg a Nasdaq 1,5 százalékkal járt az előző napi zárószintje alatt a MarketWatch szerint.
Az olajár keresleti aggodalmak miatt csökkent pénteken, bár az OPEC+ szándéka termeléscsökkentési kvótájának a mérséklésére erős alsó támaszként szolgál az olajár csökkenésével szemben. A Brent és a WTI a pénteki árcsökkenéssel együtt is mintegy négy százalékos áremelkedéssel fejezheti be a hetet.
Az európai piacok zárásakor a Brent nyersolaj ára 1,26 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 44,52 dolláron, a WTI ára pedig 1,38 százalékkal 41,37 dollárra csökkent.
Az eurót 0,73 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1788 dolláron, az arany spot ára 1,19 százalékkal unciánként 2038,64 dollárra csökkent. Az arany spot ára pénteken unciánként 2072.50 dolláron új rekordot állított be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak