A részvénypiac forgalma 15 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, erős napot zárt a BUX, köszönhetően annak, hogy minden blue chip emelkedni tudott.
Az OTP és a Mol is pénteken hajnalban tette közzé második negyedéves gyorsjelentését, amelyeket a befektetők pozitívan értékeltek, így mindkét esetben a részvények jegyzése emelkedéssel zárt.
Az elemző szerint trendforduló látható a BUX-index mozgásában, amely a korábbi esések után most részben a vállalatok gyorsjelentéseinek is köszönhetően tovább emelkedhet.
Móró Tamás közölte, a kereskedési nap második felében már nemzetközi hátszél is segíthette a magyar piacot, ugyanis a nemzetközi hangulat kedvezőbbé vált, azt követően, hogy a vártnál jobb foglalkoztatási adatok érkeztek délután az Amerikai Egyesült Államokból.
A Mol 47 forinttal, 2,62 százalékkal 1840 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,87 százalékkal 10 430 forintra nőtt, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,66 százalékkal 380 forintra emelkedett, forgalma 136,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,35 százalékkal 7150 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3481,72 ponton zárt pénteken, ez 72,13 pontos, 2,12 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit