Negyed órával zárás előtt még erősödésben volt a BUX, végül azonban napi mélypontján 7 450,89 ponton, 0,3 százalékkal hétfői záróértéke alatt állapodott meg. A vezető részvények közül egyedül a Mol papírja erősödött - 0,3 százalékkal. Az OTP részvényének árfolyama stagnált, míg a Richter papír 0,3, a Matáv pedig 1,1 százalékot veszített értékéből. Az idei évben először, hatalmas meglepetésre csökkent az ipari kibocsátás az Egyesült Államokban. Az augusztusi visszaesés 0,3 százalékos volt, holott a piac 0,2 százalékos emelkedést várt. Egy hónappal korábban a növekedés 0,2 százalék volt. A kapacitás-kihasználtság 76,0 százalékos szintje nagyjából megegyezett a várakozásokkal és a júliusi aránnyal, amelyek 76,1 illetve 76,2 százalékot mutattak. A hír nyomán lefelé indultak a New York-i indexek, fél nyolckor a DJIA 1,3, a Nasdaq 0,4, míg a S&P-500 1,1 százalékos mínuszban volt. Ahogy az utóbbi hetekben megszokottá vált, a háborús hírekre az olajszektor reagált a leginkább. A háború esetleges elmaradása körüli spekulációk lenyomták az olajárakat, amelyek viszont magukkal húzták az olajkitermelő cégek papírjainak árfolyamát. A BP árfolyama 1,7, a Shellé 2,3 százalékkal esett. A Ciprus jövőjéről folyó béketárgyalások esetleges megakadásától tartva könnyen előfordulhat, hogy az Európai Unió kihagyja a szigetországot az október végén véglegessé váló bővítési listából. A görög vásárlók több mint fele sztrájkolt megint hétfőn, a négynaposnak meghirdetett újabb bojkott első napján. Most a zöldségeseknek és a gyümöcsösök várták hiába a vevőket A KLM Royal Dutch Airlines cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint stratégiai szövetségre készülne lépni az Air France légitársasággal. A KLM kifejtette, hogy az Air France-szal folytatott tárgyalások célja hasonlatos a British Airways légitársasággal kialakított – többek között a közel-keleti járatok közös üzemeltetésére vonatkozó – taktikai együttműködéshez, de részvények eladásáról a sajtóban megjelent értesüléssel szemben egyelőre nincs szó. Bár a délelőtti kereskedésben mindkét cég részvényei magasan szárnyaltak, estére már csak az Air France örülhetett, mivel kurzusa 1,6 százalékos erősödéssel zárt. A KLM papírja 1,8 százalékot veszített értékéből. Ami a magyarországi híreket illeti: a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa 45 millió forintra bírságolta a Démászt. A keddi döntést a tanács a gazdasági erőfölénnyel való visszaéléssel indokolta. A cég részvénye a délutnái kereskedésben 1 százalékos veszteséget mutatott. A Visa International ma közzétett, 2002. második negyedévi adatai szerint a Magyarországon kibocsátott kártyák száma 20 százalékkal 1,9 millióra emelkedett. Ezek közül 1,7 millió volt Visa Electron - a legtöbb ember által, leggyakrabban és legtöbb helyen használt kártya. Ezzel a Visa megerősítette piacvezető pozícióját a magyar kártyák terén. A Danubius Hotels Rt. közleménye szerint a szeptember 10-i csőtörést követő bezárása után a Gellért Szálloda szeptember 24-től ismét fogadja vendégeit. A Gellért fürdő helyreállításának befejeződéséig a szálloda szobaáraiból 10 százalék kedvezményt ad. A forint ismét erősödött, estére 3 bázisponttal közelítette meg alulról a 12 százalékot az árfolyamsáv erős oldalán. A dollár erősödött a világpiacon, estére 250,8 forintos árfolyamon állt. Az euró kurzusa 243,0 forintos szintet mutatott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!