A budapesti részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője úgy látja, hogy a mai eredmények oka elősorban a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban kereshető; emiatt estek az európai piacok, amelyek mozgását a BUX-index is lekövette, így végül 0,95 százalékos csökkenéssel zárt. Az elemző szerint a nemzetközi piacokat a China Evergrande ingatlanfejlesztő körüli bizonytalanságok mozgatják.
Kapcsolódó
A BÉT-en a vezető részvények közül az OTP esett a legnagyobb mértékben, európai összevetésben is alulteljesített, miközben az OTP-részvények forgalma alacsony volt. A Mol 14 forinttal, 0,57 százalékkal 2460 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 395 forinttal, 2,21 százalékkal 17 500 forintra csökkent, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,59 százalékkal 424,50 forintra esett, forgalma 130,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,52 százalékkal 8575 forintra gyengült, a részvények forgalma 891,3 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4324,31 ponton zárt pénteken, ez 24,76 pontos, 0,57 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki