A délután során két makroadat adhat irányt a piacoknak. 15 órakor a júliusi S&P Case-Shiller lakásárindex, míg négykor a szeptemberi Conference Board fogyasztói bizalmi index lát napvilágot. A tegnapi alulteljesítés után ma jól megy az európai autógyártóknak, mely szektor kapcsán több hír is érkezett. A Daimler például annak is köszönhetően emelkedik 5,1 százalékot, hogy a Credit Suisse semlegesről felülteljesítőre minősítette fel a társaság részvényeit. A bankház elemzője kiemelte, hogy a munkaköltségek terén bőven tud még spórolni a vállalat. Az MAN pedig 7 százalékot ugrott, miután az Európai Bizottság tegnap késő este elfogadta, hogy a Volkwagen felvásárolhassa a kamiongyártót.
A Goldman Sachs viszont vételről semlegesre minősítette le a Deutsche Lufthansa és a Ryanair papírjait, és ezzel egyidejűleg csökkentette a nyereségvárakozásait, miután az év eddigi részében nem alakultak fényesen a légiközlekedési szektor bevételei. A légitársaságok ennek ellenére rendre 1,3, illetve 1,2 százalékos emelkedésben állnak.
A Fresnillo ezüst és arany bányákat üzemeltető társaság részvényei 6,7 százalékot ugrottak azok után, hogy a nemesfémek fellélegeztek az előző napok hatalmas eladási hulláma után.
A Stoxx szektorindexei közül a tegnap is jól muzsikáló bankok és biztosítók és az alulteljesítés után pattanó autógyártók és alapanyagszektor képviselői vezetik az emelkedést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni