A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,17 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,51 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,58 százalékos pluszban indította a kereskedést.
Hétfőn emelkedéssel zártak az indexek. A Dow Jones 0,44 százalékkal, 18 226,93 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,34 százalékkal 2137,16 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,64 százalékkal 4988,64 pontra emelkedett.
A befektetők szívesebben vásárolnak részvényeket a közelmúltbeli erős gazdasági adatok után. Ráadásul az államkötvények hozamai alacsonyak, miközben Nagy-Britanniában és Japánban enyhült a politikai feszültség, ami csökkentette a globális bizonytalanságokat. Az Egyesült Államokban jól indult a gyorsjelentési szezon. Az Alcoa alumíniumipari cég, amely hagyományosan elsőként teszi közzé negyedéves beszámolóját, a hétfői tőzsdezárás után a vártnál jobb eredményekkel rukkolt elő. A vállalat bevételei az egy évvel korábbi időszakhoz képest 10 százalékkal 5,3 milliárd dollárra süllyedtek április-júniusban. A nyereség 135 millió dollár, részvényenként 9 cent lett, ami valamivel rosszabb az egy évvel korábbi 140 millió dolláros, részvényenként 10 centes eredménynél. Az egyszeri tételeket nem számítva a részvényarányos nyereség 15 cent lett.
Elemzők 5,2 milliárd dolláros bevétel mellett 121 millió dolláros nyereséget vártak, az egy részvényre jutó, egyszeri tételek nélküli nyereség esetében pedig 9 centre számítottak. A vártnál jobb eredményeknek köszönhetően a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben az Alcoa árfolyama 3,8 százalékkal 10,52 dollárra ugrott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik.
Közép-európai idő szerint délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 46,07 dollárba került, 1 dollár 31 centtel, 2,93 százalékkal drágult. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára szeptemberi szállításra hordónként 1 dollár 59 centtel, 3,44 százalékkal, 47,84 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.
A nyugat-európai értéktőzsdéken nyereséges a kereskedés: a londoni tőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 index 0,20 százalékos, a frankfurti DAX 1,48 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,69 százalékos pluszt mutatott.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1085 dollárt adtak, 0,25 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A brit font-sterling árfolyama 0,83 százalékkal 1,1854 euróra, illetve 1,12 százalékkal 1,3136 dollárra erősödött.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni