Idén soha nem látott összegű vállalati kötvény esetében jelentettek be fizetésképtelenséget a kínai kibocsátók, s ez az érték jövőre tovább emelkedhet. A jelenség hátterében a kínai hatóságok szándékos magatartása állhat, amellyel megpróbálják a befektetőkkel megértetni, nem lehet Kínában sem mindig az állami segítségre játszani - írja összefoglalójában a Bloomberg.
Egy évtizeddel ezelőtt a csőd gyakorlatilag ismeretlen volt az állami vállalatok körében Kínában. Ez persze nem amiatt volt így, mert a kínai cégek annyira egészséges gazdálkodással rendelkeztek, hanem azért, mert finanszírozóik általában vagy állami, vagy az állammal szoros kapcsolatban álló pénzintézetek voltak. Épp ezért a hatóságok rendszerint még a csődhelyzet előtt közbeléptek és segítettek az adott cégen, s így elkerülhető volt a munkahelyek megszűnése, ami szociális elégedetlenséghez vezetett volna.
Kapcsolódó
Ez a rendszer, ahol az állam mindig megjelent megmentőként természetesen oda vezetett, hogy a hitelnyújtók is egyre felelőtlenebbé váltak. Az elmúlt évek nyitásával azonban egyre több nemzetközi befektető is megjelent a kínai vállalati kötvények piacán, ezzel párhuzamosan viszont a jelek szerint a hatóságok is egyre inkább megengedhetőnek érzik azt, hogy egy állami cég csődbe menjen - írja az elemzés. E nélkül ugyanis a kötvényvásárlók meglehetősen kevés indíttatást éreznének arra, hogy megvizsgálják az adott kibocsátó hitelképességét.
Le kell számolni a megszokásokkal
A csődök számának emelkedése viszont arra késztette a kötvénypiaci befektetőket, hogy leszámoljanak a régi beidegződésekkel. Idén az olyan cégek listája, amelyek csődbe mentek, vagy kötvényeik árfolyam hatalmasat zuhant, sok komoly meglepetést okozott. Ezek között a hírügynökség szerint szerepelt olyan befektetési bank, amelyet maga a kínai miniszterelnök dicsért korábban és két technológiai cég is, amelyek szoros kapcsolatban álltak neves kínai egyetemekkel.
Decemberben a Tewoo Group nevű nyersanyagcég az elmúlt húsz év legnagyobb olyan vállalati csődjét produkálta, ahol a kötvények kibocsátója állami tulajdonban volt. A tiencsini központú vállalatnak bányászati, logisztikai és infrastrukturális érdekeltségei is voltak, a csőd során a hitelezőknek minden dollár után mindössze 37 centet ajánlottak fel. A hitelek átstrukturálásának bejelentését követően a Moody's hitelminősítő figyelmeztetést adott ki, amely szerint azok a kínai állami cégek, amelyek stratégiailag nem fontosak a kínai kormányzat számára, a jövőben kevésbé valószínű, hogy állami mentőövet kapnak.
A játék mostantól az lesz a befektetők számára, hogy kitalálják, mely cégek tekinthetők stratégiailag fontosnak. A nagy kérdés a hatóságok számára pedig az, hogy mennyi csődöt lehet engedélyezni a pénzügyi rendszer komolyabb megingása nélkül - mondta Andrew Collier, az Orient Capital Research igazgatója. Több százmillió dollárnyi hitel válhat problémássá, amelyek kibocsátói ingatlanfejlesztő cégek és önkormányzati társaságok, amelyeket infrastrukturális projektekre hoztak létre. A szakértők szerint Kínában egy állami cég hitelképességét szinte lehetetlen a hagyományos eszközökkel felmérni, mivel az nem az üzleti modell sikerességén múlik, hanem azon, hogy a cég milyen jól van becsatornázva a kínai felsővezetésbe.
Egyre több külföldi lesz érintett
Komoly figyelmeztetés volt a befektetők számára egyébként két olyan technológiai cég csődközelbe kerülése is, amelyek jó nevű kínai egyetemekkel állnak szoros kapcsolatban. Korábban a befektetők hittek ezen cégek jó beágyazottságába, azonban a kínai kormány erőfeszítései, amellyel az egyetemeket a hozzájuk kapcsolódó gazdasági társaságoktól elválasztani kívánják, komolyan megkérdőjelezték ezen cégek hitelképességét, ami a kötvényeik árfolyamának összeomlásához vezetett - emlékeztet az összefoglaló.
Idén mindenesetre 21 milliárd dollárnyi kínai kötvényre jelentettek be csődöt kibocsátóik. Ennek jelentős része ugyan a belföldi piacra koncentrálódott, jüanban denominált és belföldi befektetők által tartott kötvényeket érintett elsősorban. Azonban joggal lehet feltételezni, hogy jövőre egyre nagyobb arányban lesznek majd érintettek a külföldi befektetők által is birtokolt dollárban denominált kötvények.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak
