Asztalos László, a CIG Életbiztosító felügyelőbizottsági tagja úgy számolt, hogy a biztosítási adó felét hárítják át a biztosítók az ügyfelekre, míg a másik felét igyekeznek majd kigazdálkodni. Ezt részben ellensúlyozhatná a társaságok számára a piacbővülés, amire Horváth Béla, a CIG Életbiztosító igazgatósági elnöke az egészségügyi területen lát lehetőséget. Kifejtette, a fejlett európai országokban az egészségügyi kiadás 15-25 százalékát finanszírozzák a magánbiztosítók, ami hasonló arány esetén Magyarországon évi 300-500 milliárd forintos piacot jelentene a biztosítóknak.
Az állam azzal már megnyitotta az egészségügyi szolgáltatást nyújtó piacot, hogy a cégek adómentesen köthetnek ilyet alkalmazottaikra. Az egészségügy a következő években többlet állami forrásra nem számíthat, így csak a biztosítók tudnak friss tőkét vinni a rendszerbe - hangzott el a vitában. A biztosítók helyzetét nehezíti az is, hogy meg kell felelniük az EU megemelt szolvencia követelményeinek, amely magasabb tőkeigénnyel jár.
A Solvency II. irányelvnek való megfelelés miatt például a CIG Pannónia Életbiztosító tőkéjét 4 milliárd forinttal kell megemelni ez év őszéig. A vezetőség hazai és nemzetközi pénzintézetekkel tárgyal a tőkebevonásról, az eredményről megfelelő időben tájékoztatják a nyilvánosságot - mondta Horváth Béla.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni