Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a BÉT az európai és a tengerentúli tőzsdék 1 százalékos mínuszával szemben erősödni tudott. A forgalom átlagon aluli volt, ami már a karácsony közeledtével is összefügghet. A befektetők a Magyar Nemzeti Bank keddi döntését várják - fűzte hozzá az elemző, utalva arra, hogy a piac várhatóan reagálni fog a jegybank lépésére.
- A Mol 8 forinttal, 0,31 százalékkal 2616 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,86 százalékkal 10 390 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 12,0 forinttal, 3,49 százalékkal 332 forintra csökkent, forgalma 298,5 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,62 százalékkal 8865 forintra esett, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.
- A BUMIX 3653,48 ponton zárt pénteken, ez 45,75 pontos, 1,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot