Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mivel a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is kedvezőnek mondható, a kereskedés pozitív korrekcióval indulhat, de kérdéses, hogy a nap végéig kitart-e a lendület.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama a 16 770 forintos támaszhoz tért vissza, amelyet végül meg tudott tartani, alatta 16 600 forintnál húzódik egy fontos trendvonal. Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 2,04 százalékkal 16 800 forintra esett kedden, forgalmuk 19,2 milliárd forintot tett ki.

A Mol ezúttal sem tudta áttörni a 2840 forintos ellenállási szintjét, míg támaszt a 200 napos mozgóátlag jelent 2820 forint közelében. Az előző kereskedési napon a Mol árfolyama 18 forinttal, 0,63 százalékkal 2820 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

A Richter árfolyamában a 9585 forintos szintről indult negatív korrekció, az első támasz 9420 forintnál látható a gyógyszergyártó grafikonján. Kedden a Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9440 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom árfolyamában is éles negatív korrekció indult, itt 758 forintnál, majd 749 forintnál húzódnak támaszok. A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 2,78 százalékkal 768 forintra gyengült előző nap, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

Összeomlott a hongkongi tőzsde: menekülnek a kínai részvényekből - írtuk meg két nappal ezelőtt. Miközben a világ főbb tőzsdéi remekeltek, sok részvény és részvényindex új csúcsokat döntött, a kínai tőzsdéket egyszerre akarja mindenki elhagyni. A tőke főleg a japán és az indiai börzékre vándorol. Erről itt olvashat bővebben >>>

 

 

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!