A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kiemelte, hogy az elmúlt napok alulteljesítése után a magyar részvényindex egész nap a pozitív tartományban mozgott, alacsony forgalom mellett.
Kapcsolódó
Az európai piacokon a nap végére alakult ki jó hangulat, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke beszédet mondott a Jackson Hole-i konferencián. Jerome Powell a várakozásokkal ellentétben nem jelentette be az eszközvásárlási program visszafogását, emiatt gyengülni kezdett a dollár, a részvénypiacok pedig felfelé indultak - jelezte a szakértő.
- A Mol 26 forinttal, 1,10 százalékkal 2398 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 2,10 százalékkal 17 475 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,81 százalékkal 435 forintra emelkedett, forgalma 73,0 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,42 százalékkal 8660 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4079,53 ponton zárt pénteken, ez 0,92 pontos, 0,02 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük