A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Lengyelország egyik legsikeresebb menedzserének az lett a veszte, hogy a piacra bevezetett társaságoktól próbált pénzt kérni a Fáraó Átka című film elkészítéséhez, melyben barátnője − és korábbi beosztottja − is szerepelt volna. Sobolewski nem tagadja, hogy megkereste a cégeket, ám mint nyilatkozta, rájuk semmiféle nyomást nem gyakorolt. A pénzügyminisztérium szerint azonban etikátlan és szégyenteljes volt viselkedése, így mennie kell.
Pedig Sobolewski csinált igazán nagy tőzsdét Varsóból, többek között neki köszönhető, hogy a WSE szinte mindenben maga mögé utasította nagy riválisát, Bécset. Tavaly 105 új bevezetéssel a Varsói Tőzsde bonyolította a legtöbb IPO-t, még a londoni piacot is lekörözve. (Igaz, a bevezetések összértéke nem érte el a háromnegyedmilliárd eurót sem). A kibocsátókkal jó, a brókercégekkel viszont állítólag rossz kapcsolatot ápoló, irodája előtt egy óriási, piranhákkal teli akváriumot tartó Sobolewskit Adam Maciejewski váltja az elnöki poszton. Az új vezető 1994 óta dolgozik a WSE-nél. Kinevezését a piac megkönnyebbüléssel fogadta, a legnagyobb öröm annak szólt, hogy egy jó menedzser és nem egy politikus került a piac élére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Fenekestül felfordíthatja az irodisták életét ez a változás
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Zelenszkij bejelentette, mikor folytatódik a sivatagi diplomácia
A magyar kasszánál dől a lé: a multik pénzgyárrá tették az élelmiszerpiacot