A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,33 pontos emelkedéssel, 74 511,16 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest minimálisan erősödött.
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 394,96 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 74 510,83 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP grafikonján 19 100 forintnál húzódik egy fontos ellenállási szint, ahol meg is akadt az emelkedés, míg az első fontosabb támasz 18 770 forintnál adódhat. Pénteken az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,78 százalékkal 19 000 forintra csökkent, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
Hozzátette, a Richter árfolyamában 11 ezer forintnál húzódik fontos szint, letörése esetén 10 700 forint közelében látható a következő támasz, míg fent 11 430 forintnál ellenállási szint. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,44 százalékkal 10 970 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A Mol egy meghatározó csökkenő trendvonal közelében zárt, amelynek áttörésénél a következő ellenállási szintek 2700, majd 2723 forintnál adódhatnak. Pénteken a Mol 8 forinttal, 0,3 százalékkal 2682 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az elemző szerint a Magyar Telekom grafikonján az 50 napos mozgóátlag 1050 forintnál, majd 1065 forintnál jelent ellenállást. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama változatlanul 1048 forinton állt, forgalma 1,0 milliárd forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!