Pénteken a BUX 561,56 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 63 628,13 ponton, újabb történelmi csúcson zárt. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyama elérheti a 17 ezer forintos szintet, felette 17 270 forintnál adódhat a következő ellenállás. Pénteken Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,65 százalékkal, 16 930 forintra nőtt, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

Az elemző szerint a Mol jegyzése a 2840 forintos ellenállást próbálhatja áttörni, amennyiben sikeres lesz a kísérlet, nagyobb tér nyílhat felfelé. A Mol 32 forinttal, 1,14 százalékkal, 2838 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban a múlt hét utolsó kereskedési napján.

A Richter áttörte a 9150 forintos szintet, a következő ellenállás 9420 forintnál adódhat. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,98 százalékkal, 9230 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom a 733 forintnál húzódó ellenállást teszteli, a következő szint 750 forint közelében húzódik. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,53 százalékkal, 731 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt múlt pénteken.

 

 

 

 

 

Január 17-én találkozik a Banca Transilvania és az OTP vezérigazgatója, hogy megkössék a megállapodást a magyar pénzintézet román részlegének eladásáról – számoltunk be róla a Bloomberg alapján. A portál forrásai szerint a két bank megbízott tárgyalói még Csányi Sándor és Omer Tetik találkozója előtt véglegesíteni fogják az üzlet részleteit, az ajánlati ár azonban már változatlan maradhat. Erről itt írtunk részletesen >>>

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!