Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, jól kezdték az évet az európai tőzsdék, így a magyar börze is, a befektetők ezért most profitrealizálásba kezdtek. A főbb nyugati részvényindexek mínuszban zártak pénteken, ennek megfelelően gyengült a BUX is.
A nap vesztesei az OTP és a Mol, de a Magyar Telekom sem teljesített annyira jól. A Richter ugyanakkor erősödött a hét végére, annak ellenére, hogy mostanában gyengébb volt az elemző szerint.
A Mol 48 forinttal, 1,6 százalékkal 2950 forintra, az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1,61 százalékkal 24 500 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 0,97 százalékkal 1422 forintra gyengült. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 750 forintra erősödött.
A BUMIX 8123,47 ponton zárt pénteken, ez 18,6 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Virág Barnabás elárulta, mi kell a magyar euróhoz
A jegybank alelnöke szerint a váratlanul magas 5,5 százalékos infláció a csúcspont lehet, és februártól kezdődően már kedvezőbbé válhatnak a folyamatok. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Polt Péter lemondott

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Kezdi visszatornászni népszerűségét Donald Trump, egyre többeknek tetszik, amit csinál

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Áttörés jöhet az egészségügyben: már csak a kórházakkal kell megtalálni a közös hangot

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Szabadlábra kerülhet az óbudai polgármester

Pofára estek az unokázós csalók

Itt a váratlan fordulat: Brüsszel kicsit odavert Putyinnak, de lecsapni készül Ukrajnára
