A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a részvénypiacok Európa-szerte gyengén zárnak, a BUX csökkenése tehát nem számít rendkívülinek. Varga Zoltán a visszaesést a nemzetközi hangulat romlásával magyarázta, főképp a vártnál magasabb amerikai infláció miatt aggódnak a befektetők - tette hozzá.
A Mol 84 forinttal, 3,06 százalékkal 2662 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 138 forinttal, 1,55 százalékkal 8762 forintra esett, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 9,0 forinttal, 2,45 százalékkal 358 forintra gyengült, forgalma 175,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,95 százalékkal 6800 forintra csökkent, a részvények forgalma 905,8 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3866,89 ponton zárt pénteken, ez 10,73 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat