Az IHS nemzetközi piackutató szerint az Egyesült Államok kőolajkivitele 2020 szeptemberére elérheti a napi 5 millió hordót, és annak az évnek a végére az export már napi 5 millió hordó feletti lesz. Eközben az orosz olajexport a napi 5 millió hordós szinten stagnál majd. Már az idén nettóexportőrré vált az USA, amely már a világ legnagyobb olajkitermelőjévé is változott.
Az intézet előrejelzése szerint az amerikai kőolaj, olajtermék és gázkondenzátum exportja 2019 végére felülmúlhatja majd a napi 10 millió hordót, amivel elveszíti jelenlegi listavezető helyét Szaúd-Arábia.
Oroszország, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia a világ három legnagyobb olajtermelője, a nemzetközi energiaügynökség (IEA) számításai szerint hármójuk együttes termelése 40 százaléka a globálisnak.
Az IHS számításai szerint Oroszország, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kőolaj eladásából származó éves bevétele nagyjából azonos, mintegy 280 milliárd dollár. A GDP-hez képest viszont óriási az eltérés, az amerikai GDP 1 százalékát, az orosznak a 19 százalékát, a szaúdinak pedig 35 százalékát teszi ki az olajeladásból származó bevétel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég