A konszern kedden azt közölte, hogy 3,30 milliárd dollárra, részvényenként 1,03 dollárra csökkent az adózott eredménye az egy évvel korábbi 3,71 milliárd dollárról, ami részvényarányosan 1,15 dollárnak felelt meg.
Az elemzők véleményének átlagában ennél kisebb, 97 cent részvényarányos negyedéves eredmény szerepelt.
A vállalat árbevétele 1,3 százalékkal 117,41 milliárd dollárra csökkent, ami kisebb a szakértők által várt 117,86 milliárd dollárnál. A cég bevételét különösen az erős dollár gyengítette. Az erős dollár miatt a külföldön szerzett bevételek ugyanis kevesebbet érnek dollárra átszámítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon