A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 8,32 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 37 233,40 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
Bár stagnált, a nyugat-európai börzékhez képest kifejezetten jól teljesített a BUX index, a német DAX index például mínusz 1 százalékon áll. Különösen így van ez annak fényében, hogy a nap elejét még mínuszok jellemezték, amit sikerült szép lassan, a kereskedés végére ledolgozni - mondta Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en.
Kapcsolódó
A magyar piac egyik húzóereje továbbra is a Richter, amelynek sikerült a lélektani 5500 forintos szint fölé kerülnie. Ezzel ledolgozta mintegy két héttel korábbi komolyabb esését, amikor az amerikai gyógyszerfelügyelet bejelentette, hogy egy kulcsfontosságú készítménye egyelőre nem léphet az amerikai piacra.
A forint kis mértékben erősödött az euróval szemben, 327 körüli szintekről egészen 326 forintig. A befektetők a Fitch Ratings péntek esti döntését várják - mondta a részvényelemző. Kiss Nicholas úgy vélekedett, mivel Magyarország már a befektetésre ajánlott kategóriában van, akármi lesz a döntés, az nem fog a forintpiacon nagyobb reakciót okozni.
A Mol 24 forinttal, 0,83 százalékkal, 2870 forintra gyengült, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,10 százalékkal, 10 360 forintra erősödtek, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal, 412,50 forintra esett, forgalma 228,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,47 százalékkal, 5530 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3696,14 ponton zárt pénteken, ez 11 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
