A Vodafone Magyarország bejelentette, hogy 2020. november 16-tól a vállalat ügyfelei adatforgalom generálása nélkül látogathatják a legfontosabb központi (kormányzati, önkormányzati, állami és európai uniós) programokat, intézkedéseket és információkat tartalmazó honlapokat, melyek segíthetik a lakosságot és a vállalkozásokat a következő hónapokban az egészségügyi óvintézkedések betartásában és a munkahelyek megóvásában.
Így többek között adatforgalom nélkül lesz elérhető az ügyfelek számára a VALI (Vállalkozói Információs Portál), valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a Virtuális Munkaerőpiac Portál, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, illetve a területi iparkamarák oldalai, számos oktatási és álláskereső portál.
A honlapok díjmentesen történő elérésének biztosítása hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez, a vállalkozások és az állampolgárok költségeinek csökkenéséhez a legnehezebb időkben - vélekedett mondta György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. A politikus szerint az ingyenes elérés költségcsökkenést jelent a kis- és középvállalkozások számára, és biztosítottá válik számukra az információhoz jutás, így a felmerült kérdésekre gyorsan választ kaphatnak.
A világjárvány második szakaszában a telekommunikációs szektornak ismét fontos szerepe van - mondta Budai J. Gergő a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke, aki szerint a Vodafone-nál bíznak abban, hogy a központi információs oldalak adatforgalom nélküli elérésével hozzájárulhatnak a sikeres védekezéshez és a gazdaság életben tartásához, újraindításához.
A lista folyamatosan bővül
Az adatforgalom nélkül elérhető oldalak listája még nem teljes, az folyamatosan bővül, miután a Vodafone még várja azon portálok jelentkezését, akik a fenti célokat támogatva szeretnének részt venni a programban - derül ki a honlapokat felsoroló tájékoztatásból.
A résztvevő oldalak adatmentessége legfeljebb 2021. január 31-ig lesz elérhető, ami a körülmények és a kormányzati intézkedések függvényében változhat - hívja fel a figyelmet a telekommunikációs cég, amely azt is hozzáteszi ugyanakkor, hogy az olyan beágyazott videós tartalmak vagy linkek adatforgalommentes elérését, melyek az oldalról kivezetnek nem tudják biztosítani. Az ajánlat továbbá a Vodafone lakossági és kisvállalati ügyfeleik számára érvényes és legfeljebb mobil adatkeretük felhasználásáig.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)