A Facebook vezetése úgy döntött, a jövőben helyi értékesítési struktúrára áll át azokban az országokban, amelyekben irodája támogatja a helyi hirdetőknek történő értékesítést - írta Dave Wehner, a cég pénzügyi vezetője blogbejegyzésében.
Ez azt jelenti, hogy a reklámokból keletkező bevételeket a továbbiakban nem a dublini nemzetközi székhely rögzíti majd, hanem a cég helyi irodái tartják nyilván azokat.
Kapcsolódó
A Facebook úgy hiszi, hogy ez az értékesítési struktúrára nagyobb átláthatóságot biztosít majd.
Wehner tájékoztatása szerint a közösségi médiaportál 2018-ban hajtja végre a változtatást, és 2019 első felében kívánja befejezni az új értékesítési struktúráját.
Az Európai Bizottság várhatóan márciusban terjeszti elő jogalkotási javaslatát azon multinacionális digitális vállalatok megadóztatásáról, amelyeket azzal vádol, hogy a nyereségük után fizetendő járulékukat alacsony adókulcsú uniós tagországokban róják le, például Írországban, vagy Luxemburgban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el