A Telenor egyenként 150 millió forint értékű programmal, ezen belül 5-10 millió forint készpénz befektetéssel támogat három magyar digitális startupot.
A nyerteseknek a cég hozzáférést tesz lehetővé nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához, pénzügyi forrásokhoz és tapasztalt felsővezetőkhöz. Emellett a nyertesek folyamatos, egyéni mentorálást kapnak, illetve részt vehetnek egy 5 hónapos intenzív képzésen, és a februárig tartó workshopokon a legfontosabb digitális technológiáival és módszertanaival ismerkedhetnek meg.
Kapcsolódó
A program mostani nyertesei közül a Family Finances egy családi pénzügyi alkalmazás és virtuális pénztárca, amelyet a fejlesztők gyerekeknek készítettek a zsebpénz okos felhasználásához.
A BeeTheBest egy online pedagógiai motivációs rendszer, amely a tananyagot szintekre osztja, a teljesítését pedig pontokkal és virtuális jelvényekkel jutalmazza.
A Vimage alkalmazással bármilyen okostelefonon egyszerűen lehet mozgó képrészleteket, úgynevezett cinemagráfokat tartalmazó állóképeket készíteni.
A 2016-ban indított Telenor Accelerate volt az első vállalati akcelerátor program Magyarországon. Tavaly az eSports Horizon, a Musicating, a Zoi, a Tickething és a Zyntern startup cégek jutottak be a programba.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump