Független szakértők szerint egyedülálló áttörést jelent a szövetgyógyászatban a transzplantáció, amit egy klinikai kísérlet részeként hajtott végre a 3DBio Therapeutics: 3D nyomtatással készítettek a számára emberi sejtekből új fülkagylót. A beavatkozás alanya, a 20 éves Alexa egy veleszületett fejlődési zavar, a microtia miatt aránytalanul kicsi és deformált jobb fülét kiegészítő, új testrész önállóan képes további porcszövet létrehozására is, így a friss hallószerv egyre inkább válik majd természetessé a külső szemlélő és használója számára is – számolt be a sikeres beavatkozásról a New York Times.
„Ez az eset azt bizonyítja, hogy ezzel a technológiával kapcsolatban a kérdés csupán a mikor, nem pedig a ha” – mondta Adam Feinberg, a Carnegie Mellon Egyetem független kutatója. A 3DBio sikerét hét év intenzív kutatás és munka előzte meg, de nem ők az egyetlenek, akik kiemelkedő eredményeket képesek felmutatni ezen a területen.
Januárban, egy marylandi egyetemen végrehajtott, mérföldkőnek számító operáció során egy 57 éves, halálos szívbetegségben szenvedő férfi kapta meg egy genetikailag módosított disznó szívét. Annak ellenére, hogy a szervátültetés sikeres volt, a páciens másfél hónap múlva belehalt, egy valószínűsíthetően kizárólag disznókban előforduló vírusfertőzésbe.
A mesterségesen előállított, emberi, élő, sejtekből felépülő testrészek nem csak a rejtett fertőzéseket segíthetnek kiküszöbölni, de forradalmasíthatják a transzplantációs gyógyászatot is. A 3DBio által létrehozott fülimplantátum 3D nyomtatása során egy kollagén alapú, úgynevezett „biotintát” használtak, ami az alany testében teljesen steril maradt.
Csak az Egyesült Államokban évi 1500 gyermek születik valamilyen deformitással, ami a későbbiekben – főként a hasonló korúak gúnyolódásának köszönhetően – depresszió és szorongás kialakulásához is vezethet. Alexa elmondta, hogy a transzplantáció előtt hajával igyekezett eltakarni szokatlan formájú jobb fülét, az új testrésznek hála viszont nem csak új frizurákat tud majd kipróbálni, de önbizalma és magabiztossága is jóval nagyobb lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)