A NetPincéren keresztül jelenleg 2000-nél is több étteremből országosan több mint 800 településről lehet ételt rendelni.
Az éttermek négyötöde budapesti vagy főváros környéki, a vidéki nagyvárosokból érkező megkeresések száma pedig napról napra nő. Már a járvány előtt is több mint 2000 partnerrel dolgoztak országszerte, futárpartnereik száma is közelítette a 2000-et, március első két hetében pedig 135 új futárpartnerrel is szerződtek.
Amennyiben egy futár megbetegszik, gyógyulásáig, de minimum két hétig nem dolgozhat, ugyanakkor a csoportbesorolását - amit eddigi teljesítménye alapján ért el - megtarthatja.
A NetPincérGO-rendelések 35 százalékára jelenleg az érintkezésmentes kiszállítás a jellemző, ez a tendencia pedig várhatóan a következő időszakban is növekedni fog - közölték.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban