A magyarországi mobilelőfizetések száma évek óta 11,7 és 11,8 millió darab körül ingadozik, 100 lakosra nagyjából 120 előfizetés jut.
Változást csak az előfizetések összetételében mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ugyanis egyre kevesebben választják a feltöltőkártyás megoldást, inkább a havi előfizetésre váltanak. A feltöltőkártyás simek száma szeptemberben már 4 milliónál is kevesebb volt, ami éves bázison 10 százalékos csökkenés. Ebben szerepe van annak is, hogy 2017 nyara óta adategyeztetési kötelezettség terheli ezeket az előfizetéseket, de a prepaid kártyák népszerűsége enélkül is csökkent az elmúlt években.
A számhordozás azonban azóta töretlenül nő, hogy arra 2004 májusa - az uniós csatlakozás - óta lehetősége van az előfizetőknek. 2006-ra már 100 ezer hordozott mobilszám volt itthon, az ötszázezres határt 2012 novemberében léptük át, az egymilliót pedig 2017 februárjában. Tavaly előtt decemberben 1 millió 96 ezer, most december végén pedig 1 millió 218 ezer hordozott mobilszám volt Magyarországon.
Ez azt jelenti, hogy van némi mozgás az egyébként telített piacon, sikerül ide-oda csábítani az ügyfeleket.
Honnan hova?
A magyar mobilpiac három nagy szereplője stabilan tartja pozícióját, csupán tizedszázalékos elmozdulások, illetve tendenciák alapján lehet arra következtetni, hogy például a UPC-nek honnan sikerült előfizetőket szereznie az elmúlt években.
A Magyar Telekom a legfrissebb, 2018 szeptember végi adatok szerint az összes mobiltelefon-előfizetés 45,1 százalékát kezelte: 5,3 millió sim-kártya tartozott hozzájuk. A 2017. júliusi feltöltőkártyás adategyeztetés után - nem a harmadik, hanem a negyedik negyedévben - elvesztettek több mint 100 ezer ügyfelet és azóta is nagyjából ezen a szinten mozognak, amely még a 2016 elejinél is alacsonyabb.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/201901/orig/image1546946649.jpg&w=500)
A második legnagyobb szereplő a Telenor. A cég hivatalos számai nem ismertek azóta, hogy a cseh PPF Group tulajdonába került, lapunknak azonban megerősítették, hogy jelenleg kicsivel több mint 3,1 millió előfizetőjük van, kicsivel kevesebb, mint a még nyilvános második negyedévben. Ezzel piaci részesedésük 26,5 százalék.
A Telenor előfizetőinek száma is csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt három évben, bár óriási zuhanásról nem beszélhetünk. Náluk 2017 harmadik negyedévében volt egy 40 ezres csökkenés, azóta kissé visszakapaszkodtak, de például a 2016-os szintet ők sem érték el.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/201901/orig/image1546962727.jpg&w=500)
A Vodafone a piac 24,5 százalékát birtokolta (közel 2,9 millió előfizető) tavaly szeptember végén, viszont - szemben a másik két nagy szereplővel - miután az adategyeztetés előtt és után az elvesztettek több mint 100 ezer ügyfelet, ezt sikerült korrigálni és azóta is növekednek, ha visszafogottan is.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/201901/orig/image1546944124.jpg&w=500)
A kisebb szereplők közül a UPC számai érdekesek még. A cég - amely a versenyhatósági engedély birtokában hamarosan a Vodafone tulajdonába kerülhet - negyedévről negyedévre növeli mobil-előfizetői létszámát és tavaly szeptemberre a 100 ezret is átlépték. Ezzel a piac 0,9 százalékát szerezte meg. 2016 elején még csak 41 ezer előfizetőjük volt.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/201901/orig/image1546944111.jpg&w=500)
A négy nagy szereplő mellett a kisebb mobilos cégek jelenleg a piac mintegy 3 százalékán osztoznak.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)