A Deloitte hivatalosan is megnyitotta a jelentkezést az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett regionális versenyére, a Technology Fast 50-re. A lista a leggyorsabban növekvő cégeket a megelőző négyéves időszak során elért árbevétel-növekedésük alapján rangsorolja.
A cég közleménye szerint ahhoz, hogy egy társaság felkerülhessen az összesített Fast 50 ranglistára, az alábbi feltételeknek kell megfelelnie: az elmúlt három évben minden évben legalább 50 ezer eurós (15,5 millió forintos) éves árbevételt kell produkálnia, valamint székhelyének valamely közép-európai országban kell lennie. Továbbá saját fejlesztésű technológiával kell rendelkeznie és a tulajdonosi szerkezetében nem szerepelhetnek stratégiai jelentőségű vállalatok (leányvállalataikon keresztül sem).
Kapcsolódó
A friss és fiatal vállalkozásokat a "Rising Stars" kategóriában listázzák. Az ilyen vállalkozásoknak legalább három, de legfeljebb négy éve kell működniük és az elmúlt három év mindegyikében 30 ezer eurós árbevételt kellett produkálniuk. A többi feltétel ugyanaz, minta Fast 50-nél.
A ranglista "Big 5" kategóriájában olyan, gyorsan fejlődő nagyvállalatok részesülhetnek elismerésben, amelyek az elmúlt négy év során kiemelkedő növekedést produkáltak. Ahhoz, hogy egy cég ebben a kategóriában indulhasson, ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfelelnie, mint az összesített Fast 50 rangsor esetében, azzal az egyetlen kivétellel, hogy ez esetben a legutóbbi vizsgált évben, vagyis 2016-ban elért éves árbevételnek 25 millió euró felettinek kell lennie.
Az idei versenyre július végéig lehet jelentkezni. A rangsort a Deloitte 2017 negyedik negyedévében teszi közzé.
Korábban ugyan úgy tűnt, hogy a hazai startup-szcéna kezd kimerülni, de az elmúlt időszakban újra felpörögtek a hazai projektek. Új keltető is indul Budapesten, a Studio 1, melynek egyik angyalbefektetője Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás