A Canalys piackutató cég előrejelzése szerint a globális PC- és tabletpiac 2020 egészében hét százalékkal 367,8 millió eladott eszközre csökken, 2021-ben stagnálni fog, és csupán 2022-ben várható növekedés, amely meglehetősen szerény, 2 százalékos lesz. Ez azt jelenti, hogy a koronavírus-járvány által okozott visszaesés nehezén már túl vagyunk, és az év hátralevő része nem lesz olyan nehéz a szállítók számára, mint az első negyedév volt - írja a Computerworld.
A visszaesés oka az elemzők szerint az, hogy Kína túl fontos szereplő lett az ellátási láncokban, így az ottani leállás természetesen a számítástechnikai eszközök piacát is megrázta. Emellé jön még az is, hogy bár a legtöbb rákényszerült arra, hogy növelje számítógépes eszközeinek számát, a vállalatoknak jelenleg sokkal fontosabb dolgokra kell költeniük túlélésük érdekében, mint a PC-k cseréje.
A PC- és tabletpiac mellett várhatóan az okostelefonok - valamint perifériáik - iránti kereslet is visszaesik, valamint a termelésben itt is okozott fennakadásokat a járvány.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”