Felemásan szerepeltek az idén a szupergazdagok a Bloomberg milliárdosokat felsoroló listáján.
Bezos: plusz 25 milliárd
A rangsor első helyezettje az Amazon-com alapítója, Jeff Bezos, aki 125 milliárd dolláros vagyonnal zárta 2018-at. Ez pedig azt jelenti, hogy ő érte el egyébként az idén a legjelentősebb növekedést, 26 milliárd dolláros emelkedést ért el tavaly.
Az abszolút sorrendben több mint 90 milliárd dollárral második Microsoftról ismert Bill Gates. Ő viszont 2018-ban 1,4 milliárd dolláros mínuszt volt kénytelen elkönyvelni. A harmadik helyezett a számos különböző befektetéssel és ezek révén közel 83,8 milliárd dollárral rendelkező Warren Buffett üzletember. Az ő vagyona is csökkent: 1,5 milliárd dollárral.
Zuckerberg: mínusz 21 milliárd
A legnagyobb veszteség Mark Zuckerberget érte 2018-ban. A Facebook alapítója többek között a facebookos adatbotrány miatt közel 21 milliárd dollárral kisebb vagyonnal zárta az évet. Ugyanakkor így is közel 52 milliárd dollárral tartja nyilván a Bloomberg, ami a hetedik helyre elegendő az összesített listán.
A második legnagyobb mínusz Amancio Ortegához kötődik: a Zara divatláncról is ismert üzletember vagyona 2018-ban közel 17 milliárddal 58,6 milliárd dollárra esett. Utóbbi összeggel egyébként ötödik a bloomberges rangsorban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói