Az Európai Bizottság csütörtökön javaslatot terjeszt elő arra vonatkozóan, hogy az elektronikus eszközök gyártói egységes töltőket forgalmazzanak mobiltelefonokhoz, táblagépekhez, kamerákhoz és fejhallgatókhoz – írja a Politico.
Az Európai Unió végrehajtó testülete és jogalkotói már több mint egy évtizede szorgalmazzák ennek létrehozását, mivel környezetkímélőbb és kényelmesebb a felhasználók számára. Emellett a vezetékes töltők eladását függetlenítenék a készülékektől, valamint minden vállalatot köteleznének arra, hogy kizárólag USB-C csatlakozókat használjanak.
Kapcsolódó
Ezen új jogszabály fő célpontja az Apple, amely eddig is visszaverte a töltők kötelező szabványosítására irányuló uniós kísérleteket. Az amerikai techóriás szerint – melynek iPhone termékei ettől eltérő, Lightning kábeleket használnak – a készülő szabályozás hátráltatná az innovációt, a visszahívott töltők miatt pedig nagymennyiségű elektronikai hulladékot termelne, valamint a vásárlók sem örülnének neki. A cég helyzetértékelésben az is közrejátszik, hogy a rivális Android-alapú eszközök már az említett USB-C csatlakozókat részesítik előnyben. Az új szabályok nem érintik közvetlenül az összes terméket, csak azoknak töltőpontjait, továbbá az e-book olvasókra sem vonatkoznak.
A Bizottság jövőre kívánja elfogadni a javaslatot, és az üggyel szorosan foglalkozó tisztviselő szerint 2024 közepére lenne esedékes a gyakorlatban. A gyártóknak emellett fel kell hagyniuk azzal, hogy minden okostelefonhoz új töltőt adnak, amely szintén támogatná a mérhetetlen mennyiségű elektronikai hulladékok visszaszorítását. Számításaik szerint a javaslat végrehajtása 980 tonnával csökkentené az e-szemét mértékét éves szinten.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető