A Zala és Vas megyei szerelőműhelyek vizsgálata próbavásárlással indult, majd a pénzügyőrök és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) munkatársai a számítógépeket is megvizsgálták. A NAV munkatársai nyolc számítógépen több mint hetven illegális szoftvert, továbbá hamis diagnosztikai eszközöket találtak, amelyeket le is foglaltak - idézi az MTI a hatóságot.
A pénzügyőrök iparjogvédelmi jogok megsértésének alapos gyanúja miatt tettek feljelentést. A feltárt jogsértések a becslés alapján több mint 47 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető