Az amerikai cég szerint 100 ezer iPhone-ról, iPad-ről és Apple Watch-ról van szó.
Az így forgalomba hozott eszközök csökkentették az adott termékek keresletét, az ügy pedig egyrészt negatív hatással volt a márkanévre, másrészt pedig a fogyasztókban is biztonsági kérdéseket vetett fel - véli az Apple.
Kapcsolódó
Ugyan a Geep Canada nevű cég nem tagadja a dolgot, viszont azt állítja, hogy három alkalmazott felelős a lopásokért, így pedig ellenkeresetet nyújtott be, ugyanakkor az Apple úgy véli, hogy az elkövetők a felső vezetésben voltak. A per még az év elején kezdődött meg, de csak nemrég került nyilvánosságra, és nagyon úgy tűnik, hogy az Apple már 2017 végén vagy 2018 elején tudhatott a lopásokról - olvasható a portálon.
A beadvány szerint 2015 januárja és 2017 decembere között 531 966 iPhone, 25 673 iPad és 19 277 Apple Watch került tőlük a Geep Canadához, és a sorozatszámok megvizsgálása után arra jutottak, hogy az eszközök 18%-a, vagyis 103845 darab továbbra is aktív a hálózatokon. Ebben pedig nincsenek benne a nem LTE készülékek.
A perrel egyrészt azt szeretné elérni az Apple, hogy megtérüljön az eladások utáni profit, illetve igényt tart további 31 millió kanadai dollárra is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek