A közös közlemény szerint az ország egyik legdinamikusabban fejlődő startupja, a Rendi.hu tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, a vállalat első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál.
Csillik Timur, a Rendi.hu ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte, hogy a Magyarországon bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogják alkalmazni a V4-ek térségében, Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban, terveik szerint a négy országban 2020 végére megrendeléseik elérik a havi 35 ezret. (Milliárdokból kutathatnak a magyar tudósok.)
A társaság 2015-ben indította szolgáltatását, amely a fővárosban és az agglomerációban, Győrben, Szegeden és Debrecenben érhető el.
Tavaly több mint 200 takarítóval mintegy 13 ezer megrendelést teljesítettek.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy