A Vodafone Magyarország bejelentette, hogy a Siófokon található 5G bázisállomásait felkapcsolta, így a déli part fővárosában már elérhető az újgenerációs mobilhálózat az arra alkalmas készülékekkel. A siófoki állomások már a márciusi 5G frekvencia aukción elnyert 3500MHz-es frekvenciasávot használják.
A szolgáltató azt is bejelentette, hogy az elkövetkező időszakban felkészítik a Balaton körül lévő bázisállomásait a 700 MHz-es sáv fogadására, amivel a tó és a partvonal egészén elérhető lesz az 5G szolgáltatás az arra alkalmas készülékekkel. A szolgáltatás a tervek szerint szeptember elejétől lesz elérhető, amikor is az NMHH elérhetővé teszi a Vodafone számára a 700MHz-es sávot - mondta el Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgatóhelyettese, az igazgatóság alelnöke.
A telekommunikációs vállalat továbbá bejelentette, hogy a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő applikációja újabb funkciója, a chatbot augusztus 6-tól érhető el, melynek köszönhetően gyorsabban és hatékonyabban tudnak segítséget nyújtani a felhasználóknak, valamint kérdezz-felelek formában az elsősegélynyújtás folyamatát is támogatja a funkció.

Az alkalmazást a fél évvel ezelőtti indulása óta eddig mintegy 500 ezren töltötték le és már mintegy 2500 segélyhívás érkezett az appon keresztül - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, aki szerint ma már az üzleti és a mesterséges intelligencia elemeit is használják az életmentés számos területén.
Az ÉletMentő applikációval a Balaton környékén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát is lehet riasztani, akiknek az Országos Mentőszolgálat tableteket biztosít. Ennek köszönhető, hogy a vízimentők is be tudtak kapcsolódni a digitális mentési rendszerbe és a munkájuk is hatékonyabbá vált - mondta el Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban