A cég 2,66 milliárd jüan (377 millió dollár, 1 jüan=41,94 forint) profitot ért el a szeptember végével záródott három hónapban, ami 370 százalék növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A negyedéves működési bevétel éves összevetésben szerényen, 1,55 százalékkal, 19,63 milliárd jüanra emelkedett - közölte hétfőn a ZTE, további részletek ismertetése nélkül.
Kapcsolódó
A nyereség látványos növekedése a gyenge összehasonlító bázisnak a következménye. Tavaly áprilisban ugyanis az amerikai kereskedelmi minisztérium eredetileg hét évre megtiltotta az amerikai cégeknek alkatrészek beszállítását a kínai vállalatnak, büntetésül azért, mert a ZTE nem tartotta be az Irán és Észak-Korea ellen elrendelt szankciókat.
A ZTE-nek ezt követően a Qualcomm és az Intel processzorainak hiányában részben le kellett állítania termelését. A ZTE készülékei és berendezései mintegy egyharmados amerikai alkatrészaránnyal készülnek.
Tavaly júniusban azonban egyezség született a kínai céggel, az amerikai hatóságok feloldották a tilalmat, miután a ZTE kifizetett 1,4 milliárd dollár bírságot, a termelés viszont csak fokozatosan állt helyre 2018 harmadik negyedévében.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?