A vállalat pénteken kapcsolta le a hálózatot, miután tudomást szerzett a támadásról. Emiatt az üzemanyagszállítás az egész hálózaton leállt, és a cég informatikai rendszerét is részben le kellett kapcsolni. A cég csaknem 9000 kilométeres vezetékhálózatán benzint, gázolajat, repülőgép-üzemanyagot és egyéb finomított kőolajszármazékokat szállít naponta mintegy 2,5 millió hordó mennyiségben, és összeköti a Mexikó-öböl partján fekvő finomítókat a déli és a keleti parti államokkal –idézi a hírt a portál.
A nyomozás egyelőre még korai szakaszában van, de egy kormányzati illetékes szerint profi kiberbűnözői csoport állhat az incidens mögött. Mint mondta, a hatóságok azt próbálják megállapítani, hogy a DarkSide-nak nevezett kiberbűnözői csoport követte-e el az akciót. A DarkSide rendszeresen hajt végre zsarolóvírusos támadásokat, és rendre elkerüli az egykori szovjet blokk országait.
Kapcsolódó
A Reutersnek két forrás is megerősítette, hogy a Continentalt zsarolóvírusos támadás érte. A zsarolóvírusok zárolják és titkosítják a kiszemelt áldozat számítógépes rendszerét, és pénzt követelnek azért, hogy tulajdonosaik visszakaphassák az ellenőrzést informatikai rendszereik, számítógépeik, hálózatuk felett.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban