Szép összegre büntették a belényesi kutat, ahol 11 lejért (880 forint) adták szerdán az üzemanyagot - írta a Maszol. A fogyasztóvédelem (ANPC) összesen 370 ezer lej értékben szabott ki bírságokat az üzemanyag-forgalmazókra, jelentette be Dan Cărbunaru kormányszóvivő. A legnagyobb összegű bírság 100 ezer lej volt.
A szóvivő nem árulta el, hogy melyik cég kapta ezt a büntetést, csak annyit mondott, hogy a szóban forgó kőolajipari vállalat 215 kutat működtet. A Mol romániai hálózatában ennyi benzinkút van, szinte biztos tehát, hogy a magyar vállalatról van szó. Azt egyébként már korábban sejteni lehetett, hogy a kormány példát fog statuálni, Virgil Popescu energiaügyi miniszter ugyanis egy nyilatkozatában a Molt tette felelőssé a napokban kirobban üzemanyag-felvásárlási hisztériáért.
A Mol romániai érdekeltsége közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban. E szerint a cég elítél minden elvtelen, pánik keltésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot. Hangsúlyozzák, hogy a vállalatnak nincs beleszólása a franchise-rendszerben működő kutak árainak az alakításába.
Az említett belényesi benzinkút megbírságolása után szélsebesen terjedt a hír a közösségi médiában, ami kiváltotta a pánikot, elindította a tankolási lázat. A Mol-partner kút tulajdonosának 35 ezer lejt (2,8 millió forint) kell fizetnie, amiért indokolatlanul magas áron forgalmazta az üzemanyagot.
Az akció keretében az ANPC munkatársai egy nap alatt 75 üzemanyagtöltő állomást ellenőriztek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban