Négy napon belül másodszor jeleztek bombariadót az Air Serbia szerb légitársaság Belgrádból Moszkvába tartó gépén. A március 11-esi eset hamisnak bizonyult, három nappal később az újabb riasztás után szintén visszafordult a gép. A vizsgálat még tart - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.
Március második, péntekén azt követően kellett a gépnek visszatérnie a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre, hogy bejelentés érkezett, miszerint robbanószer van az éppen felszállt utasszállítón. A szerbiai nemzeti légitársaság gépét a leszállást követően átvizsgálták, de nem találtak rajta bombát.
A második esetben szintén a felszállást követően kapott értesítést a repülőtér, hogy a 125 utassal és a személyzet öt tagjával elindult gépen robbanóanyag található.
A napokban több bírálat is érte Szerbiát, amiért “nyerészkedni” akar az Oroszország ellen bevezetett európai szankciókon, mert miután az európai országok betiltották az Oroszországba tartó repülőjáratokat, az Air Serbia megtöbbszörözte Moszkvába tartó járatai számát.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon