Az olasz és a japán autógyártó tavaly májusban kezdett tárgyalni az együttműködésről, a világpiacra szánt új sportkocsik gyártása 2015-ben kezdődhet meg. Az egykori "Duetto" utódának szánt Alfa, illetve az új MX-5 különféle motorral készül majd és a dizájn tekintetében is mindkét ikonikus járműnél meg akarják őrizni a brand sajátosságait − hangsúlyozta a közlemény. A Mazda számára az együttműködés előnye az, hogy kihasználhatja hirosimai üzeme kapacitásait − kommentálták a megállapodást a sajtóban −, a FIAT pedig a legújabb japán technológia segítségével modernizálhatja egyik nagy klasszikusát.
Az Alfa Romeo megújítása fontos része a FIAT-vezér, Sergio Marchionne stratégiájának, amely szerint az olaszoknak a luxusautók piacán is erősíteniük kell (tavaly az ebben a szegmensben erős autógyártók érték el a legjobb eredményeket szerte a világon). A tervek szerint 2016-ig kilenc új Alfát dobnak piacra − ezek többsége Olaszországban készül majd −, a brandet pedig globálisan ismertté kívánják tenni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?