Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint a bankszakmában 27 éves tapasztalattal rendelkező új vezérigazgató kinevezése június 13-ától lépett hatályba. Fatér Gyula 1992 és 2000 között az Europool Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója volt. 2000-ben csatlakozott a Budapest Bank csoporthoz a Budapest Alapkezelő vezérigazgatójaként. 2006 és 2009 között nyolc országra kiterjedő regionális feladatot is ellátott megtakarítási és vagyonkezelési vezetőként, 2009-től pedig a Budapest Bank teljes lakossági termékmenedzsmentjének vezetője volt. 2014 után a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője volt.
Az új vezérigazgató elmondta, hogy az OTP Bank romániai leányvállalata tavaly bekerült a tíz legnagyobb romániai bank közé. Úgy vélte, hogy a román piac jelentős potenciállal rendelkezik, ezért folytatni akarják a növekedést a főbb üzletágakban új projektek kidolgozása és a digitalizáció révén.
Kapcsolódó
Az új vezérigazgató célkitűzése, hogy felgyorsítsa a romániai leánybank növekedését a pénzintézet pozícióinak megerősítése révén.
Az OTP Bank 15 esztendeje van jelen Romániában, a Román Nemzeti Bank jelentése szerint az OTP decemberben a kilencedik helyen volt mérlegfőösszegét tekintve, 2,46 százalékos piaci részesedéssel. Legutóbb megválasztották az év bankjának is az országban.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről