Lengvarsky - akinek bejelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte - az orosz oltóanyaggal kapcsolatos további lépésekről azt mondta: a szaktárcának most még az orosz fél szakértőivel kell egyeztetnie, és az ő engedélyük után kezdődhetne el az oltás a Szputnyik V-vel. Az orosz félnek május végéig kell elküldenie a Szlovákiába már leszállított oltóanyagból vett mintákból készített teszteket - mondta az MTI szerint a szlovák miniszter.
Szlovákia összesen kétmillió Szputnyik V oltóanyagot rendelt még márciusban, ebből eddig 200 000 érkezett meg, de felhasználásra még nem került. Az orosz oltóanyag megrendelése koalíciós válságot idézett elő a négypárti szlovák kormánykoalícióban, amelynek két kisebb, liberális pártja ellenezte azt. A koalíciós válság végül a kormány átalakításához és Igor Matovic kormányfő távozásához vezetett.
Kapcsolódó
Budapest segített
Miután a szlovák állami gyógyszerfelügyelet (SÚKL) az oltóanyagról - különböző okokra hivatkozva - hosszú ideig nem adott ki végleges szakvéleményt, Szlovákia Budapesten kért és kapott segítséget a Szputnyik V bevizsgálására, ez a szakvélemény a szlovák szaktárca szerint csütörtökön érkezett meg.
Szlovákiában jelenleg a Pfizer-Biontech, az AstraZeneca és a Moderna termékeit használják a koronavírus elleni oltásra. A mintegy öt és fél millió lakosú országban a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint péntekig a legalább egy dózissal beoltottak száma 1 176 000 volt, közülük közel 561 000-en már a második adagot is megkapták.
Közben pénteken Szlovákiában az egészségügyi miniszter és az országos tisztifőorvos a javuló járványhelyzetre hivatkozva bejelentette a koronavírussal összefüggésben bevezetett korlátozások enyhítését. Ennek értelmében hétfőtől például megkötések mellett lehetővé válik a kül- és beltéri kulturális rendezvények megtartása is.
Javul a járványhelyzet
Szlovákiában már közel két hónapja lassan, de folyamatosan javulnak a járványügyi adatok, csökken az újonnan kimutatott koronavírus fertőzések száma, és hasonló trend figyelhető meg a kór miatt kórházban ápoltak, illetve a kórnak tulajdonított új halálesetek tekintetében is. Az NCZI adatai szerint pénteken mintegy ezer személyt kezeltek kórházban, a halálesetek száma pedig 26-tal 11 946-ra emelkedett. Pénteken mintegy 7 000 PCR-tesztből azok mintegy 5 százaléka bizonyult pozitívnak - írta az MTI.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)