A tárcavezető köszönetet mondott azért, hogy a vállalat segített sikeressé tenni Magyarországot is, és kijelentette, hogy Szuzuki Oszamu erős szövetséges a kétoldalú gazdasági együttműködés folyamatos fejlesztésében, s a kormány ezzel a kitüntetéssel mond neki köszönetet a Magyarország érdekében végzett áldozatos és elkötelezett munkájáért.
"Ön igazolta annak a japán mondásnak az igazságát, mely szerint a bölcs ember nem téved el, a bátor nem fordul vissza" - közölte az MTI szerint Szijjártó Péter.
"A beruházási döntés a kommunista diktatúrából és tervgazdálkodásból menekülő Magyarország és magyar gazdaság számára felbecsülhetetlen értéket jelentett" - véli a külgazdasági miniszter a japánok itteni beruházásáról. Az Esztergomban évről-évre növekvő termelési számok hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk immár a világ 16. legnagyobb autóexportőre lehessen.
A miniszter nagyrabecsülését fejezte ki amiatt is, hogy a vállalat még a koronavírus-világjárvány idején is fejlesztésekről határozott, így segítve a munkahelyek megőrzését - írta az állami hírügynökség.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el