A távközlési berendezésgyártó és megoldásszállító kínai Huawei Technologies 2012-ben globálisan nettó 33 százalékos profitnövekedést és 35 milliárd dolláros bevételt ért el, amely nyolc százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A Huawei Technologies Corporation a világ 50 vezető szolgáltatójából 45-öt tudhat ügyfelei között, a 150 országban 140 ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat 2011-ben 32,4 milliárd dollár bevételt ért el, melynek 10 százalékát fordította kutatás-fejlesztési beruházásokra.
Cathy Meng, a vállalat pénzügyi igazgatója Pekingben tette közzé - a Magyarországon termeléssel és értékesítéssel is jelen lévő multinacionális cég - a világgazdasági recesszió ellenére kecsegtető előzetes számait. A végleges, auditált mérleget 2013. áprilisában a KPMG könyvizsgáló cég hozza majd nyilvánosságra. Cathy Meng a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nyereség impozáns lett, amely a kutatás-fejlesztésnek - tavaly a bevétel 13 százalékát fordította erre a cég -, a költséghatékonyságnak és az ügyfélközpontúságnak köszönhető.
A Huawei három fő tevékenységi csoportja közül - amelyek a távközlési szolgáltatókra, a végfelhasználói termékekre és a kis- és középvállalatokra, közintézményekre szakosodtak - a távközlési szolgáltatóknak értékesítő részleg hozta a forgalom hetven százalékát, s a bevétel 66 százaléka pedig külföldön - Kínán kívül - keletkezett.
A Huawei a mobilkommunikáció és a távközlés további fejlődése és konvergenciája miatt idén szintén kiegyensúlyozott, globálisan 10-12 százalékos növekedésre számít.
A Huawei Magyarországon budapesti központtal 2005-től működik, Pécsett és Komáromban pedig egész Európát ellátó összeszerelő központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon és Üllőn szintén európai hatáskörű, logisztikai központot üzemeltet (Huawei Europe Logistic Center).
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot